Home
VIII. NESTEA Strandvízilabda Bajnokság, szuperdöntő - Eger PDF Nyomtatás E-mail
Hírek - Felnőtt
2007. augusztus 20. hétfő, 00:00

2007. augusztus 19-én vasárnap befejeződött a VIII. NESTEA Országos Strandvízilabda Bajnokság, melyet idén a HAVAIANAS nyert. Második lett a Makett, harmadik helyen pedig az FHM Polo Team végzett.

2007-ben hat csapat szerepelt a döntőben: a négy selejtező első helyezettje (Pécs: PVSK-Tási, Nyíregyháza: Makett, Székesfehérvár: Drink Team, Csopak: Havaianas) mellé a Cegléden, a csoportmásodikok részvételével megrendezett vigaszág-selejtező első két helyezett csapata (PVSK-Füszért, FHM-Póló Team) csatlakozott az egri fináléba.

A döntőbe jutott hat csapatot két háromcsapatos csoportra osztották úgy, hogy a két korábbi csoportmásodik külön csoportba került és melléjük került két-két korábbi csoportelső sorsolásra.

A csoportokon belül körmérkőzésen dőlt el a sorrend, majd keresztbejátszás nélkül a csoportmásodikok a harmadik, míg a csoportelsők az első helyért játszottak.

A csoportbeosztás:

  • A csoport: PVSK-TÁSI, Makett, PVSK-FÜSZÉRT
  • B csoport: HAVAIANAS, Drink Team, FHM Póló Team

A csapatok névsora:

A csoport:

PVSK-TÁSI: Krizsán Attila (kapus), Dr. Lukács Dénes, Lukács Gergely, Hermann Krisztián, Dr. Csaba Zsolt, Somogyi Balázs, Krizsán András, Szécsi Dávid

Makett: Laboncz József (kapus), Decker Ádám, Balatoni Máté, Kéri Péter, Fábry József, Munkácsi Róbert

PVSK-FÜSZÉRT: Gárdonyi András (kapus), Babay Árpád, Bóbis Máté, Czigány Károly, Heinrich Dávid

B csoport:

HAVAIANAS: Györke Zsolt (kapus), Bárány Attila, Gergely István, Paján Viktor, Varga II Zsolt, Gór Nagy Miklós, Cseh Attila, Markó Tamás

Drink Team: Csányi László (kapus), Csányi György, Ágner Zoltán, Lehmann István, Éles Vilmos, Kovács Gergő, Molnár Attila

FHM-Póló Team: Juhász Zoltán (kapus), Kovács Róbert, Szabó Gergő, Csáki Szabolcs, Ludányi Kadosa, Hegedűs Gábor, Szilágyi Kristóf, Jókuti András, Hajós Péter, Pulai Gábor, Seress Tibor

A csoportmérkőzések:

A csoport: PVSK-TÁSI - PVSK-FÜSZÉRT 0-2 (2-6,2-6)

B csoport: HAVAIANAS - FHM-Póló Team 2-0 (6-3,6-3)

A csoport: Makett - PVSK-FÜSZÉRT 2-0 (6-3,6-3)

B csoport: Drink Team - FHM-Póló Team 0-2 (3-6,3-6)

A csoport: PVSK-TÁSI - Makett 0-2 (2-6,3-6)

B csoport: HAVAIANAS - Drink Team 2-0 (6-0,6-2)

Az A csoport végeredménye:

1. Makett, 2. PVSK-FÜSZÉRT, 3. PVSK-TÁSI

A B csoport végeredménye:

1. HAVAIANAS, 2. FHM-Póló Team, 3. Drink Team

A bronzéremért vívott találkozón a vigaszágon döntőbe jutott FHM Póló Team, és a ceglédi selejtezőt első helyen teljesítő PVSK-FÜSZÉRT csapata szállt szembe egymással.

Az elődöntőt elvesztő játékosokon nem lehetett észrevenni a csalódottságot, teljes erőbedobással küzdve, végig kiélezett csatával remek mérkőzést játszottak.

Az első szettben 6-5 arányban az FHM-esek diadalmaskodtak, majd a második játékrészben hasonló végeredmény született, szintén a javukra.

Ezzel 2-0 arányban megszerezték a bronzérmet, és az ehhez járó 50 000 forint értékű pénzdíjat, valamint a támogatók által felajánlott ajándékokat.

Az FHM-nél főként a bajnok Vasas gárdájának tagja, Kovács Róbert, valamit Ludányi Kadosa és az Universiaderól hazaérkezett Hegedűs Gábor termelte a gólokat, míg a pécsieknél Babay Árpád, Czigány Károly, és a szintén angyalföldi szélső Heinrich Dávid volt aktívabb a többieknél, ám ezúttal az ő góljaik is kevésnek bizonyultak.

A harmadik helyért: PVSK-FÜSZÉRT - FHM-Póló Team 0-2 (5-6,5-6)

A döntőben az első szettben egyik csapat sem tudott nagy előnyre szert tenni, egy-egy góllal vezetett az egyik vagy a másik csapat. Ekkor még a Makett-es, Decker Ádám („friss” Universiade harmadik helyezett) góljaiban, és mezőnybeli jó játékában gyönyörködött a nagyérdemű. Végül egy góllal jobbnak bizonyult a Makett gárdája (6:5).

A második szettben sem bírt egymással a két csapat, de ekkor már az olimpiai bajnok Gergely István védte a HAVAIANAS kapuját, ami kifizetődőnek bizonyult: ezzel és javuló játékukkal (6:5)-re kiegyenlítették a mérkőzés állását (1:1).

Jöhetett a döntő szett. Az utolsó, mindent eldöntő szettet egyre többen kísérték végig a medence partján, illetve a vízben: több száz fő előtt került sor a VIII. Nestea mindent eldöntő, utolsó játékára.

Az eredmény simának bizonyult, de a játék nem, kegyetlen, de sportszerű játék zajlott a medencében, végül (2:6)-re nyert a HAVAIANAS és ezzel a tavalyi második hely után elsők lettek a srácok.

A megérdemelt jutalom sem maradt el, a győztes fél millió forinttal gazdagodott, míg a második helyezett Makett gárdája százezer forinttal vigasztalódhatott.

Az első helyért: Makett - HAVAIANAS 1-2 (6-5,5-6,2-6)

Az Imrek és Golyó által készíttetett "Döntő gólkirálya" kupát nyerte: Varga II Zsolt (Havaianas) 12 góllal

A magyarországi strandvízilabda megálmodóit és meghonosítóit, Petőváry Zsoltot és Ambrus Tamást hosszabb interjúra elkapnunk ugyan nem sikerült, de azt azért megtudtuk, hogy jövőre is lesz strandvízilabda bajnokság, és talán a „sportág” budapesti szerelmesei is a helyszínen követhetik figyelemmel az egyik fordulót…

Share
Comments
Search
Only registered users can write comments!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés