Home A kezdetek...
A kezdetek... PDF Nyomtatás E-mail
2009. május 20. szerda, 12:08

Strandvízilabda Magyarországon

Petőváry Zsolt 1999-ben csak a buli kedvéért mondott igent egy hétvégi invitálásra: itáliai strandpólóbajnokságra hívták.

"Ha már ott voltam, nem lazsáltam. Speciel olasz bajnok lettem…” – mosolyog Petőváry, akinek nem feltétlenül az aranyérem miatt marad emlékezetes az említett viadal.

Inkább a felismerés miatt.

A szikra azon nyomban kipattant a fejéből, telefonált is sebtiben az akkor még a BVSC-nél lévő Ambrus Tamásnak: "Te, Tamáskám, beszélnünk kellene. Van egy jó ötletem, találkozunk?”

Találkoztak – aztán nem volt megállás: a Magyar Strandvízilabda Egyesület Szövetség 1999 július 28-án alakult meg a két egykori sikeres válogatott játékos, Ambrus Tamás és Petőváry Zsolt kezdeményezésére.

Tudtuk, nehéz fába vágjuk a fejszénket, de hittünk benne, hogy sikeres lehet, amit elkezdünk. Úgy érezzük, kitaposott úton járunk, köszönhetően az oly divatos és népszerű strandröplabdának” – vélekedett Ambrus Tamás, aki társával egyetemben 2000-ben az első országos bajnokságot is kiírta.

Ketten vásároltak egy teljes strandpólókészletet (kötelek, kapuk, labdák), és néhány barát segítségével előteremtették az anyagi bázist: 2000-ben Balatonaligán, a Club Aligában hivatalosan is életre kelt hazánkban a sportág.

Az első Strandvízilabda Bajnokság 2000. július 3-án kezdődött a Club Aliga strandján. Az olimpia előtt nem sokkal Kemény Dénes legénysége is vízbe szállt a Balatonban: az egyik oldalon Benedek Tiborék, a másikon Kásás Tamásék.

Petőváry: "Mint minden kezdet, a miénk sem volt könnyű. Nyilván voltak hiányosságok, hibák, tudtuk, legközelebb min kell javítani. Összességében azonban egy szavunk sem lehetett: egyrészt nagy volt a siker, másrészt megszülettünk, éltünk, és tulajdonképpen ez volt a lényeg.”

A játék nagyon látványos: ha két jó csapat játszik egymással, úgy másfél óráig gyömöszölik egymást, és kapusgólból is jóval többet jegyezhetnek fel, mint a sportág hagyományos műfajában.

A résztvevő csapatok létszáma évről-évre nő, ezért nyaranta Aligán az utánpótlás, míg a felnőttek számára további városokban rendezik az összecsapásokat: selejtezőkön keresztül vezetett az út a fináléig.

A Magyar Strandvízilabda Egyesület Szövetség elsődleges célja a Magyarországon nemrég még újdonságnak számító sportág megismertetése és népszerűsítése nemcsak a profi játékosok, hanem az érdeklődők körében is.

Az egyesület a bajnokság szervezésével tágabb teret szeretne biztosítani azoknak a fiataloknak, akik a nyári vakáció alatt is aktív és változatos sportolással szeretnék tölteni az idejüket.

A Beach Waterpolo nemzetközi térnyerése is egyre jelentősebb. "A sportág hazai fejlődése minden tekintetben lépést tart a nemzetközi növekedéssel. Célunk, hogy a legnagyobb városok strandjaira és a legnagyobb vizeinkre beköltözzön a sportág." - mondja Ambrus Tamás elnök.

NSO alapján

Interjú Ambrus Tamással (2009.07.18. Palatinus - Rádio17):

Ezt a cikket eddig 1800 alkalommal olvasták.

Hozzászólások
Hozzáadás Keresés
Hozzászólás
Név:
Email:
 
Website:
Tárgy:
UBBKód:
[b] [i] [u] [url] [quote] [code] [img] 
 
 
:angry::0:confused::cheer:B):evil::silly::dry::lol::kiss::D:pinch:
:(:shock::X:side::):P:unsure::woohoo::huh::whistle:;):s
:!::?::idea::arrow:
 
Please input the anti-spam code that you can read in the image.

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."

 

Get the Flash Player to see this player.

Képajánló

Nyíregyháza - DÖNTŐ

countdown expired
Hirdetés

Treeview képajánló

Látogatók


Mai látogatók:0
Tegnapi látogatók:12
Havi látogatók:37
Előző havi látogatók:419
Összes látogatók:17445
Max napi látogatók:328
Adatok mióta:2009-05-20

Országok látogatói

Top 10:
Hungary flag 45%Hungary (7919)
Unknown flag 23%Unknown (4106)
United States flag 19%United States (3393)
Japan flag 2%Japan (419)
Germany flag <1%Germany (168)
China flag <1%China (113)
Russian Federation flag <1%Russian Federation (111)
Mexico flag <1%Mexico (88)
United Kingdom flag <1%United Kingdom (86)
Italy flag <1%Italy (84)
17638 visits from 94 countries
Hirdetés